Mik a teendők a már megfőzött kézműves fagyival?

Mik a teendők a már megfőzött kézműves fagyival?

2018. május 24. csütörtök Kikapcsolva Szerző: administrator

A kézműves fagylalt megfelelő kezelése rendkívül fontos

Gyermekként sokszor gondolt arra, hogyha majd felnő, akkor saját fagylaltozója lesz? Aztán felnőtt, de a gyerekkori álomból még mindig nincs semmi? Nos, még nem késő megvalósítani! Akár ön is árusíthat viszonteladóként kézműves fagylaltot, de még készen is elsődleges fontosságú annak megfelelő kezelése. Természetesen semmibe sem jó és nem is ajánlott belevágni, mielőtt nem gondolná végig alaposan, hogy mivel járna együtt a dolog, így vegye fontolóra azt is, hogy a fagylalt megfelelő kezelése elengedhetetlen, amiről Önnek kell gondoskodnia.

Persze, ha még nem foglalkozott ilyesmivel, akkor valószínűleg azt sem tudja, mit jelent a fagylalt megfelelő kezelése. Ne ijedjen meg, hiszen távolról sem olyan ördöngös dolog, mint ahogyan elsőre hallatszik. Egyszerűen arról van szó, hogy a fagyi élelmiszer és emiatt megfelelően tiszta helyen és hőmérsékleten kell tárolnia, egy bizonyos koncepció szerint kell felsorakoztatnia a különböző színű és ízű nyalánksággal megtöltött tégelyeket. Ugyanakkor gondoskodnia kell a személyzetről, aki megfelelő módon kiszolgálja a vevőket, azaz tisztában van mindazzal, amit végez, tudja, hogy melyik tégely hol helyezkedik el és nem akkor kezdi keresgélni a kért fagyi tégelyét. Továbbá, a fagylaltos kanál megfelelő kezelése sem jelent neki gondot, hiszen rendkívül kellemetlen, az üzlet vezetőjének, meg nyilván neki is, ha a vásárlók azért panaszkodnak, mert túl kicsi volt a gombóc, amit kaptak. Amennyiben úgy gondolja, hogy mindezeket gond nélkül teljesíteni tudja, máris belevághat a fagylalt árusításába.

Egy bökkenő azonban még mindig akad, mégpedig, hogy honnan szerzi be a jó minőségű kézműves fagylaltot, ami természetesen sokkal nagyobb élvezetet nyújt, mint a jégkrém. Ezen se törje sokat a fejét, hiszen a Hisztéria Cukrászda munkaközössége nemcsak saját célra és forgalmazásra állít elő kézműves fagylaltot, hanem viszonteladóknak is, méghozzá rendkívül jó ár-érték arányban. Tehát, ha eldöntötte, hogy belevág, akkor vegye fel a kapcsolatot a fent említett céggel!