Sinologia, avagy a kínai kultúra megismerése

2013. szeptember 17. kedd Kikapcsolva Szerző: administrator

A sinologia megismerése

A Kínával foglalkozó tudományágat nevezik sinológiának. Kína kutatása magába foglalja a történelmi, nyelvi, földrajzi és természetesen a filozófiai szemléleteket is. Az online formában is elérhető folyóirat nagy népszerűségnek örvend a hazai körökben is. Évente egyszer évkönyvet is nyomtatnak belőle. A szemle megalakításában négy szervezet veszi ki szerepét. A sinológia átfogó képet ad a Kínai népköztársaságról, valamint annak tulajdonságairól, múltjáról és fejlődéséről. A sinológia odafigyel a gazdaságra, közigazgatásra és a társadalmi normákra is. Vizsgálja a kínai nyelvet, kultúrát és különböző tanulmányokat készít ezeknek a megértésére. A sinológia tanulmányok kutatási eredményeket mutat fel. Fontos információkat tartalmas, ismeretekkel bővíti az olvasó elméjét. Olyan fontos témákat dolgoznak fel, mint az egészségbiztosítási rendszer reformja Kínában. A kínai munkanélküliség jellemzői és ennek a változásai mindenkit megérint. A kínai felemelkedés Európa szintjére, valamint az árfolyam politika igencsak fontos szempontoknak számítanak ebben az országban. Ő az egyik leggyorsabban fejlődő országok egyike a világon. Virágzó gazdasági kapcsolatokat alakított ki Közép-Ázsiával és az afrikai országokkal. Kína nagyon ügyesen oldja meg a térhódítás kérdéseit. Kína határozottan erősebb ország, mint Oroszország vagy az Egyesült Államok. Kína nagyon közel áll ahhoz, hogy gazdasági világhatalommá nője ki magát. Ha ez elérkezik, akkor gyökeres változásokra lehet számítani a világgazdaságban.