A kínai jogrendszer története 3. rész – A legizmus

Taoizmus

A nem vallási, hanem tradicionális politikai filozófiai irányzat, a legizmus azaz a fa-csia –
törvények iskolája – a hadakozó fejedelmek idején alakult ki az i.e. 4.
században. Elvetette a konfucianizmus, a taoizmus, és a motizmus tanait. Egymástól
független fejedelemségekben élő politikusoknak, minisztereknek és reformereknek
köszönheti létrejöttét.

Legismertebb képviselője, Kuan-ce miniszter dolgozta ki
a jól szervezett bürokratikus apparátusra alapozott központosított kormányszervezet
működési elveit. A konfucianizmussal teljes mértékben szembehelyezkedve az
erkölcsöt alárendelte a jognak, és egy minden szubjektív szemponttól mentes
kormányzási rendszert vallott. Alapelvei a fa, azaz az írott törvénykönyv
létrehozása, a shu, azaz a törvények betartatása hivatalnokapparátus által, és
a shi, azaz az uralkodó, mint a jog és a törvények legfőbb gyakorlója,
teljhatalommal rendelkezik.

A legizmus szerint az uralkodónak elsősorban azt
kell szem előtt tartania, hogy mi hasznos az állam szempontjából, a jog pedig az
államhatalom szükséges eszköze. A császárok korában a jog kizárólagos forrása
az uralkodó, aki saját rendelkezéseit kódexbe foglalta.

Minden új dinasztia trónra lépésekor az kormányzat első feladata a császári kódex kihirdetése volt.
A konfucianizmus, a taoizmus és legizmus vitathatatlanul a legnagyobb
befolyással bírtak, hatásuk a XIX. század végéig meghatározta Kína jogrendszerét,
ennek következtében a hagyományos kínai társadalom tagjaira státuszuktól
függően több szabályrendszer is vonatkozott.

Kovács Rhewa Andrea