A kínai jogrendszer története 2. rész – A taoizmus és a buddhizmus

Buddhizmus

A taoizmus a hagyomány szerint az i.e. 4. században alakult ki és egy legendás filozófus, Lao Ce azaz
Öreg mester tanításain alapul. Az hogy a mester valós személy volt-e, vagy
csupán a meséiről, és legendáiról híres kínai kultúra egyik alapmotívuma, azaz a
bölcs öregember, nem tudható pontosan.

Az viszont biztos, hogy neki tulajdonítják az évszázadok óta töretlen népszerűségnek örvendő Út és Erény
könyvét, azaz a Tao-te-kinget, a taoizmus alapművét. Ahogy a címből is
kiviláglik, az első könyv a tao, azaz az út, a második a te, azaz az erény
alaptéziseit fogalmazza meg, melyet követendő példaként állít fel. Valószínűsíthető,
hogy a tanok eleinte szóbeli hagyomány útján terjedtek, és ahogy a keresztény
Bibliát, úgy a Tao-te-kinget is csak később foglalták írásba.

Ahhoz képest, hogy milyen régen keletkezett, és főként, hogy hol, és milyen korszakban,
meglepően radikális nézeteket vall; a taoizmus ugyanis minden kormányzatot, és
annak minden eszközét, beleértve a jogot is elveti, hiszen elvei szerint
mindezek az útkeresést akadályozó tényezők.

A kínai jogrendszer egyik kvázi idegen eleme az Indiából hódító útra indult buddhizmus tana, mely i.e. 500
körül keletkezett. Megtartott sok óind világnézetet, de kizárólag a
személytelen világtörvényről szóló tanítást ismerte el, forradalminak számító megváltástana
elutasítja a jelenségek mögé képzelt örök, állandó, önmagától létező
szubsztancia létét. Szerinte a jelenségek egymástól funkcionálisan függnek,
törvényszerűen keletkeznek és elmúlnak.

Kovács Rhewa Andrea