A honani sárkánycsontok

2014. július 31. csütörtök Kikapcsolva Szerző: administrator
Sárkánycsontok

Sárkánycsontok

A kínai írás, illetve az első ideogramma legyezésének eredete egy legendához kötődik, melynek
központi alakja egyes források szerint Huang-ti, mások szerint a császár írnoka
Cang-csie írnoka. E szerint a madárnyomok adták az ötletet ahhoz, hogy az addig
zsinórra csomózott üzenetek maradandó formát öltsenek.

Ehhez képest az első, nyomokban írásjegyekre emlékeztető formák i.e. 5000-3000 körül időből erednek,
az első valóban írásként funkcionáló jegyek pedig az i. e. második évezredből a
Sang-dinasztia idejéből származnak. Ezek nem mások, mint az úgynevezett
sárkánycsontokon található vésetek, amelyekre egy orvosságokkal foglalkozó
mandarin figyelt fel először a 19. században.

Az első vésett „sárkánycsont” felfedezése után tudatosan gyűjteni kezdte a darabokat, és kiderült, hogy a
jeleknek pontosan meghatározott rendszere és jelentése van. A csontok Honan tartományból
eredtek, a környéken azonban csak a múlt század húszas éveiben indult meg a
tudományos igényű feltárás.

A feliratok rendszerezését és fordítását 1904-ben adták ki, melyből kiderült, hogy a sárkánycsontok jóslócsontok, felirataik pedig
Kína legelső írásos emlékei. A vésetek valószínűleg a ma is használatos
ideogrammák ősei, ám felismerésük és azonosításuk nehézkes. Többségükben
piktogrammok, ezek összekapcsolásával alakultak ki később a ma is ismert és
használt kínai ideogrammák. A vésetek valószínűleg a csontjóslás metódusa alatt
kerülhettek a csontokra; tűzbe dobott, felhevült csontok megrepedtek, ezeket
rajzolta át a jós, rögzítve az eredményt.

Kovács Rhewa Andrea