Jogilexikon, nekem segített.

2012. december 3. hétfő Kikapcsolva Szerző: administrator

Jogilexikon

Nagyon sokszor lehet hallani, olvasni napjainkban a hírekben, újságokban, rádióban, hogy betörés történt. Egy ilyen eset ellen nehéz védekezni, főként ha az elkövetők profik. Én még is úgy döntöttem, hogy egy zárcserét végeztetek el a bejárati ajtómon, amellyel az igazság az, hogy egy amatőr betörő is könnyedén elbánik. Már többször elhatároztam, hogy kicseréltettem, de a tettekig még csak most jutottam el. A napokban éppen a Jogilexikon oldalán olvasgattam, amikor rátaláltam a egy zárcserével foglalkozó cégre, azonnal fel is vettem velük a kapcsolatot, a következő nap már jöttek is és kicserélték a zárat, amely bizony sokkal jobb, mint az előző. Tudom, hogy ez sem jelent teljes védelmet, de én nem is azért cseréltettem ki elsősorban, hogy ezzel védekezzek a betörök ellen, hanem azért, mert szükség volt rá. Visszatérve a Jogilexikon weboldalra, nem kell attól tartani, a neve láttán, vagy hallatán, hogy csak jogi dologokat találni itt. Ez nem igaz, hiszen több témakörrel kapcsolatosan lehet ezen az oldalon megbízható információkat találni.